Gázvita az EU küszöbén

Annak ellenére, hogy pár nap alatt megoldás született az orosz-ukrán gázvitában, a kirobbant konfliktus önmagán túlmutató feszültségeket, hosszabb távon újabb kérdéseket rejt magában. A vita tárgya az ukránok által fizetendő gázár volt, miközben Európa energiafüggőségének újabb egyértelmű jele bontakozott ki. Sokan egy újfajta hidegháborútól tartanak, azonban inkább a valós erőviszonyok realizálásának, semmint új konfliktusok kibontakozásának lehetünk tanúi.

A diktáló Moszkva

A világ legnagyobb földgáz exportőreként Oroszország kivételes helyzetben van, amit jól ismert fel Vlagyimir Putyin elnök is, amikor külpolitikájában kitüntetett szerepet jutatott a stratégiai nyersanyagoknak. Érdemes leszögezni azt a gazdasági tényt, hogy az oroszok eladni akarják a földgázt, nem pedig megőrizni, hiszen a gazdaságuknak jót tesz a különböző energiahordozókból származó magas exportbevétel. Jelenleg ezek aránya az exportbevételekben ötven százalék fölött van, ami nélkül szinte esély sincs arra, hogy szerkezetváltozás játszódjon le az orosz gazdaságban, csökkentve a szénhidrogének ingadozó árától való függőséget. A kizárólagos orosz gáz-exportőr a Független Államok Közösségének területén kívülre a Gazprom. Nagyságánál és helyzeti előnyénél fogva a közelkülföldi piacon is előnyben van bármely más orosz magántársasággal szemben, ugyanis tulajdonosa annak a magas nyomású vezetékhálózatnak, amin a szállítás történik. A Gazprom igyekszik más volt tagköztársaságok hálózatát is megszerezni, mint tette ezt Belorusszia esetében is. Ez a követelés az adott ukrán-orosz vitában is megjelent, amit az ukránok természetesen ez idáig visszautasítottak.

Oroszországnak már számtalan vitája volt Ukrajnával és Lengyelországgal a területükön áthaladó tranzitvezetékek használati díja és azok fizetése miatt. Főként ennek köszönhetően született meg szeptemberben a német-orosz döntés egy balti-tengeri földgázvezeték építéséről. Természetesen a fenti államok azonnal értetlenségüknek adtak hangot, valamint tetszetős környezetvédelmi szereplőként jelentek meg. Mindeközben egy jelentős ütőkártyájukat annulálta a megegyezés, amit, persze, nyíltan nem mondtak ki. Fontos megemlíteni, hogy Moszkva hosszú lejáratú szerződéseket – ezek tíz-húsz éves kontraktusok - kötött a különböző európai országokkal, amelyekben különböző feltételekkel és árakon szállítja a földgázt az országoknak. Összességében az Európai Unió szükségleteinek több mint egyharmadát fedezi. Az elmúlt évben számos ilyen szerződést tárgyaltak újra, és mindegyikben az előzőeknél egy sokkal magasabb árat állapítottak meg, köszönhetően a földgáz árnövekedésének. Ebből a szempontból az Ukrajnának támasztott orosz igények egy magasabb árért teljesen jogosnak tűnnek. Érdemes megjegyezni, hogy Oroszország egyelőre nem tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO), így nem köteles a legnagyobb kedvezmény elvét alkalmaznia. Sőt, ezek a szerződések egy esetleges csatlakozás után is megmaradnak.

Az év elején kirobbant konfliktus során Moszkva motivációi között szerepelhetett a narancsos forradalomért való visszavágás vágya. A lehetőségét az adja, hogy idén márciusban parlamenti választásokat tartanak Ukrajnában. Az alkotmánymódosítás következtében az eddigi félelnöki berendezkedésről áttérnek a parlamentire, így ezentúl a miniszterelnöki pozíció jelentősen felértékelődik az elnökkel szemben. A közelgő választásokon jó esélyei lehetnek a Viktor Janukovics vezette orosz barát erőknek. A gázvitából Juscsenkó semmiképpen belpolitikailag sem tud jól kijönni, az ukrán állampolgárok szemében gyengeségnek tűnik az orosz féltől való függés. Közvetve Janukovicsot erősítette az oroszok látványos elzárási „hadművelete”.

A sértődött Kijev

Kijev sokat köszönhet az olcsó orosz gáznak, ami nélkül valószínűleg már régen rászorult volna arra, hogy átalakítsa nehéziparát, amely éppen a kedvező energiaáraknak köszönhetően volt versenyképes. Tegyük hozzá, hogy így volt képes megelőzni sok orosz vállalatot is. Egy idő után a helyzet, érthető módon, kezdte kényesen érinteni az orosz vezetést. Az ukrán földgázfelhasználás egyharmadát fedezik az orosz források, még másik egyharmada pedig, Oroszországon keresztül, Türkmenisztánból érkezik. A tavalyi év végéig Moszkva ötven dollárért szállította a gáz ezer köbméterét. A fizetés pedig úgy történt, hogy a Nyugat-Európába szánt gáz tranzitdíj fejében kapta Kijev az energiahordozót. Tavasz végén a két elnök találkozóján megegyezés született, hogy az év végén lejáró szerződésben foglaltak helyett más áron, a nyugati szállításokhoz közelítve kerül majd sor az árak megállapítására. Az ekkori orosz javaslat százhatvan dollár volt. A kezdeti bíztató tárgyalások azonban a szeptemberi német-orosz megegyezés és a Moszkva által a gázvezeték-hálózat megvételére tett javasat elutasítása után új fordulatot vettek. Az orosz vezetés még tovább emelte az árat (kétszázharminc dollárra ezer köbméterenként), míg az ukrán fél a tárgyalásoktól való távolmaradást választotta. A gázár körüli vita és annak kezelési módja miatt maradt el Mihali Fradkov orosz miniszterelnök novemberre tervezett látogatása is, amelynek feladata egy újabb elnöki találkozó előkészítése lett volna.

Viktor Juscsenkó és környezete igyekezett meggyőzni a külvilágot arról, hogy mekkora veszély is fenyegeti országukat és közvetve a Nyugatot, ha Moszkva mégis elzárja a csapokat január elsejével. Fontos megjegyezni, hogy az ukrán fél többször kinyilatkoztatta, hogy a tranzitszállítások továbbra is zavartalan ütemben folynak majd. Ezért akár meglepőnek is tekinthető, hogy a csapok elzárásával Magyarországra, Szlovákiába és Lengyelországba is kevesebb gáz érkezett, pedig az oroszok csak a kizárólag Ukrajnába irányuló vezetékeket zárták el. Amennyiben bebizonyosodna az orosz állítás, miszerint Kijev a „nyugati” vezetékekből vette le a maga részét, az súlyosan diszkreditálná Juscsenkót és környezetét az Európai Unió szemében. Hasonló megoldásra egyébként az elmúlt években volt már példa ukrán részről.

Aggódó Európa

Azt, hogy Európa meghatározó mértékben függ az orosz gáztól - és ez az arány Brüsszel számításai szerint a következő évtizedekben még tovább nő – eddig is tudni lehetett. Azt már kevesebben gondolták, hogy Oroszország kész is használni ezt a sajátos gazdasági fegyvert. Természetesen elhamarkodott lenne azt feltételezni, hogy Ukrajna megregulázása után a Nyugat következne. Ez Moszkvának sem érdeke, ráadásul a legfejlettebb ipari országokat tömörítő G-8-ak soros elnöki tisztét is az oroszok töltik be az idei évben. Nagy felelőtlenség lenne azt a bizalmat elherdálnia Putyinnak, amit az elmúlt években felépített a külpolitikájában. Jelzésnek mindenképpen jó azonban ukrán eset, hogy felhívja az Európai Unió figyelmet, hogy az energia kérdését a jövőben kiemelten kell kezelni. Az Oroszországból származó kőolajat és földgázt Brüsszel még középtávon is bajosan tudná csak kiváltani. A történtek fényében erősen átértékelendő a Balti-tengeri orosz-német vezeték ötlete, hiszen az egy újabb szálon köti majd be Európa gazdasági centrumát az orosz gázhoz. Mindent egybevetve azonban Kelet-Európa politikailag egy sokkal stabilabb térség, mint például a Közel-Kelet, így Európának nyomos érdeke fűződik a problémáktól mentes orosz gázimporthoz.

Az Uniónak tehát jól meg kell fontolnia, hogy ki mellett is foglal állást az adott kérdésben. Nem ítélheti el nyíltan Oroszországot, mivel túlságosan is függ tőle. Viszont Ukrajnát sem hagyhatja teljesen magára, mert azzal semmivé válnának az elmúlt évek ukrán erőfeszítései, és valószínűleg kudarcot vallana az a kísérlet, hogy az országot kiszakítsák az orosz befolyási övezetből, de legalább csökkentsék a függőségét. Egyes elemzők szerint Oroszország éppen azt „tesztelte” az elmúlt napokban, hogy Európát mennyire érdekli Ukrajna sorsa, mennyire fogadta el annak közeledését, milyen szinten mer nyíltan kiállni mellette. Tegyük hozzá, hogy a kialakult helyzetben az Európai Unió tagállamai inkább saját gáz-ellátásuk miatt aggódtak, és brüsszeli találkozójukon is azt vizsgálták meg, Európa miképpen tudja elkerülni a kiszolgáltatott helyzetet. Európának közös energiapolitikát kell kidolgozni, amely választ adhat arra, hogy milyen energiahatékonysági megoldásokkal lehetne csökkenteni az energiafüggőséget, miképp lehet az energiahordozókat és az energiaimportot diverzifikálni. Felmerülő kérdés az is, hogy Európa megteheti-e jelenlegi helyzetében, hogy az atomerőműveit fokozatosan leépíti.

Konklúzió

A megegyezéssel Oroszország elérte célját az ár tekintetében, de az elfogadott konstrukció miatt a következő öt évben tulajdonképpen magának hitelezi majd meg az ukrán fogyasztás egy részét. A gazdasági megállapodás részletein felülemelkedve kérdéses, hogy az incidensnek milyen következményei lesznek a márciusi ukrajnai parlamenti választásokra. A hatások már az elkövetkező hetekben jelentkezhetnek, mint ahogy arra is lehet számítani a közeljövőben, hogy az Európai Unió átgondolja, milyen módon kívánja csökkenteni a kialakult függőséget. Mint annyi más közösségi politika esetén, a nyilvánvaló közös érdekek mellett a közös energiapolitika megújítására a tagállamok nem készek, több komoly nézeteltérés várható az egyeztetések során.