EU-orosz "közös terek"

Az Európai Unió és Oroszország kapcsolata folyamatosan bővül, egyre inkább egymásra vannak utalva a világpolitikai és világgazdasági folyamatok során; elég itt az iraki háborúval kapcsolatos álláspontra, vagy az EU növekvő energiaszükségletére, a terrorizmus elleni harcban való összefogásra gondolni. A második világháború – európai – végének hatvanadik évfordulóját ünnepelve, idén májusban tovább bővült a kapcsolatok listája. Konkrét lépések kerültek ekkor meghatározásra, ám az azóta eltelt idő is elég annak megállapítására, hogy óvatos közeledésnek lehetünk tanúi, és gyakran inkább a hallgatást választják a tárgyaló felek.

Partnerség

A 2005. májusi megállapodások lényege a „négy közös tér” létrehozása. A misztikus kifejezés arra utal, hogy a felek négy különböző területen kívánnak konkrét együttműködését létrehozni. Ezek között jelen van a legkevesebb nézeteltérést okozó gazdasági közeledés, amelynek lényege egy nyitott és integrált piac létrehozása az EU és Oroszország között. Ennél valamelyest összetettebbek és nem egy vitát kiváltó területek a biztonságpolitikai és a bel- és igazságügyi dimenziók. A balti országok EU-tagságából adódó változások, az EU határainak keletebbre tolódásából adódó kihívások (vízumügyek, a szervezett bűnözés és a nemzetközi terrorizmus) példájából kitűnik, hogy ez a két terület jelentős átfedést is mutat. Mindezek után az oktatási-kulturális együttműködést egyfajta hangulatjavító intézkedésnek is lehetne tekinteni, amennyiben nem olyan, az EU számára is fontos egyezményeket jelentene, mint a világszerte elismert orosz kutatók és professzorok vízummentes (avagy könnyített elbírálású) beutazása. A májusi találkozó kommunikációja arra helyezte a hangsúlyt, hogy a „négy közös tér” megállapodás egy kiváló keret, amihez lehet viszonyítani, betartható, ám adott esetben rugalmasan változtatható. Arról már akkor is megoszlottak az elemzői vélemények, hogy ez a rugalmasság nem ad-e lehetőséget az egyezmények mögül való kitáncolásra, egyes kérdések háttérbe szorítására.

Függetlenül a májusi keretegyezménytől, a gazdasági kényszer irányíthatja az elkövetkező évek kapcsolati rendszerét. Az Unió ugyanis egyre nagyobb mértékben függ az orosz kőolajtól és földgáztól. Fordítva is igaz: Oroszország gazdasági teljesítménye nagyban függ az EU piacától, mivel energiaexportjának jelentős része ide irányul. Tagországonként változó mértékű az import: egyes országokban kilencven százalék körül van, például Magyarország, de még a német földgáz-kereslet negyven százalékát is Oroszországból fedezik. Az elkövetkező években az orosz import aránya, az Európai Unió egészét tekintve, mindenképpen növekedést mutathat a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve. Európa számára Ororszország sokkal stabilabb és kiszámíthatóbb térség, mint a Közel-Kelet, ami az ellátás folyamatosságát tekintve fontos tényező. További biztosítékot jelent az a szeptemberben kötött megállapodás Oroszország és Németország között, amelynek alapján egy földgázvezetéket fektetnek le a Balti-tengeren, kikerülve Ukrajna és Lengyelország területét. Komoly árcsökkentő – avagy bevételnövelő – intézkedést jelent mindez, hiszen a szállítónak eddig jelentős tranzitdíjakat kellett fizetni az említett országok felé.

Londoni csúcs

Október első hetében került sor a legutóbbi orosz-uniós csúcstalálkozóra a jelenlegi soros elnökséget adó Nagy-Britannia fővárosában, Londonban. A találkozó nem csak „Brüsszel” és Moszkva, de London és Moszkva kapcsolatát is részben hivatott volt fejleszteni, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök már több mint két éve nem járt az angol miniszterelnöknél. A két ország viszonyára a Nagy-Britanniában élő orosz oligarchák árnyéka vetül, mivel London nem hajlandó kiadni őket Oroszországnak, nem látván bizonyítottnak az ellenük felhozott vádakat.

Az oroszországi demokrácia problémai és a csecsen háború kapcsán az emberi jogok helyzete nem került napirendre a megbeszéléseken. Az utóbbi időben az EU egyébként is egyre kevesebbet bírálja Moszkvát ezen ügyek miatt. A csúcstalálkozót követő értékelések nem hiába fogalmazták meg azt a kritikát az EU felé, hogy az energiaéhség állapotában elfelejtette képviselni az integráció magvát is képező alapvető emberi és szabadságjogokat. Történt ez annak ellenére, hogy az Európai Parlament a májusi megállapodások után tartott vitanap során is kiemelten felhívta a figyelmet hiányosságokra és a képviselők több területen a demokrácia szintjének csökkenését állapították meg (televíziók állami kézbe kerülése, tömegdemonstrációk korlátozása, NGO-k helyzetének romlása, a helyi kormányzati választások „központosítása”, független Bíróság hiánya).

Az oroszok által szorgalmazott vízumkönnyítés sem került napirendre, mivel az Unió álláspontja szerint először az illegális munkavállalók visszatoloncolásáról kellene megegyezni. Mindez inkább ürügy Brüsszel számára, hiszen a vízumkényszer megszüntetésének legfőbb akadálya az orosz határok őrzésének problematikája. Addig ugyanis nem lehet vízummentesség a két ország között, amíg Moszkva nem képes megfelelő mértékben ellenőrizni saját határait. Főleg a közép-ázsiai szakasszal van gond, ahol még nem épült ki a határőrizet a Szovjetunió felbomlása óta. Érdemes megjegyezni, hogy Oroszországnak 1991 után tizenháromezer kilométernyi új határszakasza keletkezett, ami azelőtt sohasem funkcionált külső, nemzetközi határként.

Az elkövetkező évek feladatai

A már többször végső megegyezéshez közeli állapotban lévő vízum és határrendészeti ügyekben radikális változást hoz majd az új EU-tagországok várhatóan 2007-2008 körüli Schengeni térséghez való csatlakozása. Az orosz-EU egyeztetéseken évek óta folyamatosan felmerülő kalinyingrádi kérdés Litvánia csatlakozásával tovább bonyolódik majd. Az eddig is múlt századbeli megoldásokat tükröző zárt tranzitrendszer fenntartása, szigorítása Litvánia és az EU alapvető érdeke lehet. Addig létrejöhet ugyan valamilyen szintű vízumkönnyítés, ám a feltételként szabott toloncegyezmény hatalmas költségek jelenthet Oroszországnak. Drága a rendszer adminisztratív fenntartása és felbecsülhetetlen költségekkel járhat az orosz határok teljes biztosítása. Mindezeken felül „sokba kerülhetnek” azok a politikai megállapodások, amelyeket Oroszországnak azon országokkal kellene kötni, ahová maga is visszatoloncolhatná azokat, akik nem orosz állampolgárként próbáltak meg orosz területről uniósra lépni.

Az óvatos közeledést és egyeztetési mechanizmust valamelyest gyorsíthatja az a tény, hogy a jelenlegi társulási és együttműködési egyezmény 2007-ben lejár. Több jelzés utal arra, hogy Oroszország nincs megelégedve a jelenlegi egyezménnyel, és egy modernebb, a gazdasági együttműködést előtérbe helyező keret-megállapodásra törekszik majd. Az új egyezmény már építene az orosz WTO tagságra is (a mostani megállapodások jelentős része eleve rögtön hatályon kívül helyeződne). Az orosz diplomácia aktívabb együttműködésre való hajlamát mutatja, hogy a londoni csúccsal egy időben a következő féléves EU-elnökséget betöltő Ausztriában tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Miközben rendkívül összetett gazdasági és politikai érdekek húzódnak meg az orosz-EU kapcsolati rendszer mögött, a felek láthatóan gondosan ügyelnek a gesztuspolitizálásra: megállapodás születhet egy Európai Kutatási Központ létrehozásáról, amelynek a székhelye Moszkvában lenne.

Konklúzió

A következő évek EU-orosz kapcsolatait valószínűleg a gazdasági kapcsolatok további bővülése jellemzi majd, amihez kölcsönös érdekek fűződnek. Az ezzel párhuzamosan futó politikai kapcsolatok bővülése azonban függ majd Oroszország demokrácia iránti elkötelezettségétől. Mivel azonban az EU jelenleg elnézőbben áll a problémákhoz, azok jelen szinten való maradása, vagy adott esetben akár kis arányú romlása esetén sem valószínű a kapcsolatok visszafejlődése. Az orosz stabilitás megőrzése Brüsszel létfontosságú érdeke, miközben Oroszország az uniós tagországokkal való kiváló együttműködéssel igazolhatja, hogy a nemzetközi politikai és a világgazdaság meghatározó tényezője ismét.

Készült: 2005. október 18.